Kapcsolat

Hírek, közlemények

Hírek

A nők szerepe és helyzete 1956-ban és a megtorlás idején – Pódiumbeszélgetés Bécsben

Vissza ide: Hírek


Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Varga János, a Pázmáneum rektora mutatott be szentmisét az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataiért december 3-án Bécsben, a Kaláka Club és a Pázmáneum megemlékezésén. A szentmise után az intézet dísztermében pódiumbeszélgetést tartottak.

Wittner Mária 1956-os szabadságharcos, volt országgyűlési képviselő, Földváryné dr. Kiss Réka történész-néprajzkutató, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, Gróf Nádasdy Borbála író, Ékes Ilona volt országgyűlési képviselő, az ERGO Európai Regionális Szervezet elnöke és Kiss-Rigó László püspök elmondták: a nőkön keresztül családokat kell látnunk, vagyis az egész társadalmat. Fontos a sorsukat megismernünk, és e téren van még teendőnk. Az esten Oprea Nikoletta zongoraművész működött közre, a pódiumbeszélgetést Varga Gabriella, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa vezette.

Kiss-Rigó László püspök, a szentmise főcelebránsa szentbeszédében így fogalmazott: a rendszerváltozásnak nevezett időszak előtt Magyarországon az egyén és a társadalom életét a bolsevik-ateista diktatúra nyomorította meg egyre kifinomultabb módszereivel, az akkor nálunk Nyugatnak nevezett társadalmakban, a vasfüggöny másik oldalán pedig egyre többet beszéltek arról, hogy ott ugyan szabadság van, de a fogyasztás diktatúrája legalább olyan veszélyes az emberre. „Bennünket is figyelmeztettek, hogy óvakodjunk ettől. Nem sikerült teljesen” – állapította meg a püspök. Most politikai korrektségről, liberális gondolkodásról beszélnek, aminek köze nincs a valódi liberalizmushoz – folytatta. – A teljes szabadosság, az értékektől való egyenlő távolságtartás valójában értéksemlegesség, sőt nihilizmus, a nihilizmus diktatúrája, szellemi síkon legalábbis ezt éljük meg. Ha az ember nem figyel oda, tönkremegy a kapcsolata saját magával, az embertársaival, a természettel és a Teremtővel egyaránt. A Messiás meghozta annak a lehetőségét, hogy a harmóniát visszanyerjük. Küzdeni most is kell, de ha akarunk és küzdünk Vele együtt, helyreállhat a kapcsolatunk saját magunkkal, embertársainkkal, a természettel és a Teremtővel. Ennek a lehetőségét megadta nekünk a halál fölött aratott győzelmével a Megváltó, akinek a születésnapjára készülünk. „Mindenki azt, amit tesz, tegye kicsit jobban, igazi emberi tulajdonságait gyakorolja. Így tehetjük alkalmassá magunkat arra, hogy a Megváltó ajándékát, az Ő kegyelmét befogadjuk, és azzal Isten gyermekei magasságára emelkedjünk a mindennapi életben” – hangsúlyozta Kiss-Rigó László püspök.

A szentmisét követő pódiumbeszélgetésen Oprea Nikoletta zongoraművész nyitójátéka után a Magyar Nő Magazin hasábjairól kölcsönzött sorok adták meg az est kezdőszavát: „A gyengébbik nem akkoriban egyáltalán nem volt gyenge. Feleségek, családanyák, hitvesek nyújtottak a szabadságért küzdő férfitársaiknak lelki támaszt és fizikai segítséget. […] Ők csendben, szorgalmasan és hihetetlen odaadással segítették nemzetünk előbbre jutását.”

A kérdésre, hogy az egyes női forradalmárokról külön-külön napvilágot látó életrajzok és kutatási eredmények mellett megtörtént-e az elmúlt években a nők 1956-os szerepének az általános, átfogó körüljárása és feldolgozása, Földváryné Kiss Réka a 2006-ban Bögre Zsuzsanna szociológus tollából megjelent Asszonysorsok – Ötvenhatos élettörténetek elemzése című könyvet emelte ki. „Amikor női sorsokról, női szerepvállalásról beszélünk, legalább annyira kell arról is beszélnünk, hogy itt családokról van szó a forradalom napjaiban, és ami talán még fontosabb, a megtorlás időszakában. S nemcsak azokról a lányokról, asszonyokról kell beszélnünk, akik saját maguk váltak a megtorlások áldozataivá, mint például Wittner Mária vagy Tóth Ilona, hiszen az a 26 ezer ember, aki ellen ’56 után valamilyen bírósági eljárás indult, az 26 ezer családot jelent: édesanyát, feleséget, gyermeket. És ha arra gondolunk, hogy a börtönbüntetések és kivégzések mellett nagyon sokszor olyan mellékbüntetések jelentkeztek, mint a teljes vagyonelkobzás, akkor képzeljünk el egy olyan családot, ahol a férj börtönben van, lefoglalják a család vagyonát, és a két-három kisgyerekkel ottmaradt édesanyának így kell helytállnia. Amikor tehát a női sorsokról beszélünk, több tízezer embert, a magyar társadalom egészét kell látnunk” – mutatott rá a történész. Hozzátette: nagyon sok tennivaló van még, de az Ékes Ilona által alapított Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Bögre Zsuzsanna szociológus és mások megkezdték és végzik már ezt a munkát, számos életútinterjút is rögzítettek az események tanúival és átélőivel, ami azért fontos, mert egyre kevesebben vannak már közöttünk.

Ékes Ilona ezt azzal egészítette ki, hogy a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége már a megalakulása évében, 2001-ben megtartotta az első ’56-os témájú konferenciáját, ezzel vette kezdetét a kutatómunka. Mint elmondta, mivel elég rossz egészségi állapotban volt sok ’56-ot megélt asszony, a huszonnegyedik órában kezdték el az életútinterjúkat összegyűjteni, amiből megszületett az Asszonysorsok kötet. „A nők ritkán szerepelnek a történelemben, pedig mindig ott vannak és teszik a dolgukat csendben, a háttérben. Fontos megismerni ezeket a sorsokat” – jegyezte meg Ékes Ilona, és hozzátette: a mai napig nagyon sok elfojtás van a családokban ezzel kapcsolatban, nemritkán csak nehezen tudták rávenni az asszonyokat, hogy beszéljenek, s ha meg is tették, sokan közülük álnevet használtak, mert még mindig féltek.

„Lehet, hogy azért, mert karmelitáknál nevelkedtem, de én soha nem féltem” – kapcsolódott Ékes Ilona szavaihoz Wittner Mária, majd név szerint emlékezett meg egykori „döbbenetes sorsú” női rabtársairól. „Ha mi, az élők nem tesszük helyre a hazugságokat és nem védjük meg az ártatlanok becsületét, akkor más nem fogja megtenni helyettünk. Én azért maradtam életben, hogy ne hallgassak” – mondta, majd ismét visszatért fájó emlékeihez. „December 23-án, egy nappal a szeretet ünnepe előtt vitték az apát és a fiát kivégezni…” – ilyen esetekről mesélt, s felidézte, hogy amikor valakit vittek akasztani, az mindig bemondta a nevét és üzent. „Csak azt nem tudtuk, hogy ki fogja átadni… Marad-e valaki életben, aki átadhatja… Nyolc hónapig hallgattuk ezt. Nem mindennap, de nagyon sűrűn… Olyan nap is volt, amikor hetet akasztottak…” Egykori férfi és női rabtársai közül is sokan elmentek már. „Amikor lépdel az ember a koporsók után, úgy érzi, hogy belőle is elmegy egy darab…” – fogalmazta meg érzéseit Wittner Mária.

Gróf Nádasdy Borbála 1957-ben, 17 évesen hagyta el Magyarországot (nemrég hazaköltözött). Rövid ideig Ausztriában élt, majd Párizsban telepedett le. Publicistaként tevékenykedett az emigráns sajtóban, önkéntes aktivistája volt a magyar ügyeknek, hiszen, ahogy egy helyütt írták róla, „a család, a szakma és a hazaszeretet jelöli ki számára a kötelező támpontokat.” A többkötetes író a bécsi pódiumbeszélgetésen kifejtette: ők annak idején nem gazdasági okokból vándoroltak külföldre, hanem az életüket mentve menekültek el egy olyan országból, ahol elnyomás, életveszély uralkodott, majd az ausztriai lágerben töltött hosszú hónapok után el kellett fogadniuk azt a befogadó országot, amelyiket számukra kijelölték és ahová továbbirányították őket.

Új hazájukban a beilleszkedésre, helytállásra törekvés közepette, mint mondta, vérző szívvel gondoltak arra, hogy mi van otthon, és mindvégig a helyzet – a Nyugat segítségével történő – rendeződésében és a hazatérésük lehetőségében reménykedtek. „Isten adta szerencse, hogy hatvan évvel később itt ülhetünk együtt Máriával” – jegyezte meg Nádasdy Borbála. Kitért arra is, hogy amikor Nyugaton a magyar forradalomról beszélt, nem hittek neki, azt mondták, túl élénk a fantáziája. Szóba hozta Albert Camus-t is, aki szinte egyedüliként állt ki a magyar szabadságharc ügye mellett, erről tanúskodik A magyarok vére című írása is, amelyben többek között ezeket írja: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat.”

Nádasdy Borbála szerint a magyar forradalomról otthon is beszélni kell, mert az évekig eltitkolt igazságot sokak előtt még mindig homály fedi. A nőkre térve leszögezte: a nő a család, és amilyen a család, olyan a társadalom. Végül bemutatott egy 1957-es Wiener Kurier-újságoldalt, amelyen egy magyar anya sír egy golyó lőtte fal mellett, és a kép alatt ez a szöveg áll (németül): „Vándor, ha Nyugatra jössz, meséld el, hogy minket sírni láttál fiainkért, akik azért haltak meg, mert a lelkiismeretük ezt parancsolta nekik.” Egyúttal megköszönte a befogadó országoknak a magyar menekültek felkarolását, a melléjük állást. Nagy tapsot váltott ki ezzel a kijelentésével: „Nagyon büszke vagyok arra, hogy ehhez a néphez tartozom, amelyik ezt véghezvitte. Mert ilyen nem volt több és nem is lesz.”

Földváryné Kiss Réka a folytatásban kiemelte: 1956-ban nagyon különböző hátterű emberek tudtak összefogni, december negyedike pedig nemcsak a nőtüntetés, a több ezer nő ottlétének, hanem ennek a társadalmi ellenállásnak a szimbóluma. Ezért nagyon fontos, hogy a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége beemelte ezt az eseményt az emlékezetbe – tette hozzá. Tóth Ilonáról szólva itt is leszögezte: a vita szakmailag eldőlt, Tóth Ilona ott, akkor és úgy azt a gyilkosságot, amivel megvádolták, nem követte el, ez a jegyzőkönyvek, vallomások, boncnoki jelentések ellentmondásai alapján is egyértelműen bizonyítható. „Tóth Ilona nem különleges szereplője, hanem egy szereplője a forradalomnak a nagyon sok sebesültápoló és orvos közül, és egyik emblematikus mártírja a megtorlásnak” – állapította meg a történész, A csalogány elszállt – Tóth Ilona tragikuma című könyv társszerzője.

Kiss-Rigó László püspök rámutatott: a bibliában a legbátrabb tettek közül többet is nő hajtott végre – lásd Judit és Eszter példáját –, ugyanakkor sok olyan nő szerepel a szentírásban, akinek döntően fontos volt az üdvtörténetben való szerepe, köztük Sára, Rebeka, Anna próféta asszony, Mária, Erzsébet. „A forradalom esetében Wittner Mária és Tóth Ilonka nevét mindenki ismeri, és fontos, hogy a történészek az élő tanúkkal és másokkal együtt továbbkutassák még azokat a hölgyeket, akiket tiszteletből, hálából név szerint is meg kell említenünk, mert a példájuk kötelez. De legalább olyan fontos azoknak az édesanyáknak és nagyszülőknek a szerepe, akik a bolsevik-ateista diktatúra idején a hitet, a vallásosságot, az igazságot, a tényeket továbbadták, mert erről máshonnan nemigen lehetett hallani…” – hívta fel a figyelmet a püspök.

Arra a kérdésre, hogy az 1956-os események hatvanadik évfordulója alkalmából szervezett jubileumi emlékév folyamán megfelelő hangsúlyt kapott-e az ’56-os női hősökről való megemlékezés, az előttük való főhajtás és egyáltalán mondtunk-e nekik eddig bármikor kellő hangsúllyal és nyomatékkal köszönetet, Ékes Ilona azt válaszolta, hogy e téren vannak még adósságaink. „Az Asszonysorsokból az látszik, hogy a nők nem beszélnek, hanem teszik a dolgukat, ott vannak, ahol kell és megteszik, amit lehet. Az anyáknak, a nagymamáknak az a feladatuk, hogy adják tovább ezt a mintát a következő generációnak” – zárta szavait Ékes Ilona.

A vendégek egy verset és egy imát is hoztak magukkal a bécsi közönségnek. „Advent a remény, a hit, a várakozás ideje” – mondta Nádasdy Borbála és Oprea Nikoletta befejező zongorajátéka után felolvasta Juhász Gyula Karácsony felé című költeményét. Wittner Mária egy rabimát elevenített fel börtönéveiből, amelyben ezek a fohászszavak is szerepelnek: „Mindenható Úr… Hajolj le, hozzánk, szenvedőkhöz, és enyhítsd gyötrelmeinket… Szűnjék meg a gyűlölet, és váljék valóra a Te igazságod szent igéje: a szeretet.”

2016.12.11.

Forrás és fotó: Kőrösi Csoma Sándor Program

Forrás: Magyar Kurír

Article image gallery
Article image gallery
Article image gallery
Article image gallery